A gyermekvédelmi dolgozók életvitelét is megvizsgálnák a jövőben, például azt, hogy ki hányszor és milyen szórakozóhelyre jár – hívta fel rá a figyelmet a Telex a kormánypártok által benyújtott új gyermekvédelmi törvénymódosítás alapján. Azt, hogy „kifogástalan életvitelt” folytatnak-e az érintettek, legfeljebb évi egyszer lehetne ellenőrizni, illetve soron kívül akkor, ha a munkáltató alapos okkal kéri.
Életvitelükről a munkavállalóknak egy adatlapot kellene kitölteniük többek közt arról, van-e hatósági bizonyítványuk, kitüntetésük, folyamatban lévő fegyelmi eljárásuk, milyen gazdasági érdekeltségük van és mennyi a jövedelmük, milyen szabadidős tevékenységet űznek, illetve hogy van-e olyan szórakozóhely, amit rendszeresen látogatnak, és ha igen, milyen gyakran. Hogy valóban kifogástalan-e a dolgozók életvitele, azt az egyik rendőrségi szerv, a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) ellenőrizné.
A törvényjavaslat további szigorításokat is tartalmaz. Például ha a tizennegyedik életévét betöltött gyerek kifejezetten tiltakozik egy adott személy ellen, akkor az illető nem lehet a gyámja, továbbá akár két év börtönt is kaphatnak azok a szakemberek, akik tudtak arról, ha bántalmaznak egy gyereket, de nem szóltak. Szigorítást jelent az is, hogy a jövőben csak azok szervezhetnének gyerektábot, akiknek van erkölcsi bizonyítványuk.
A gyermekvédelem kérdése azt követően került a fókuszba, hogy kiderült, Novák Katalin akkori köztársasági elnök kegyelmet adott K. Endrének, aki a bicskei gyermekotthon pedofil igazgatójának bűnsegédje volt. Az ügybe belebukott Novák, de a kegyelmet ellenjegyző Varga Judit is, és a K. Endréért lobbizó Balog Zoltánnak is le kellett mondani a református egyház vezetői posztjáról.