Csak erkölcsi bizonyítvánnyal lehetne ezentúl gyermektáborokban dolgozni a Fidesz törvényjavaslata szerint. Az elvárás a középiskolás önkéntesekre, civilekre nézve is kötelező lesz – írta meg a Népszava.
A Fidesz-KDNP a „gyermekek védelme érdekében egyes törvények módosításáról” című, a múlt héten benyújtott törvénycsomagjában szerepel ez a rendelkezés. Ez azt jelenti, hogy az önkéntesen segítő középiskolás diákoknak, főiskolai, egyetemi hallgatóknak is ki kell kérniük a bizonyítványt. Ezzel azt kell bizonyítania a jelentkezőnek, hogy nem ölt embert, nem követett el szexuális erőszakot, nem segített elő prostitúciót, illetve gyermekprostitúciót, magyarul nem köztörvényes bűnöző. „Ágyúval verébre” – így fogalmazott Meleg Sándor, a Szociális Munkások Magyarországi Egyesületének elnöke a Népszavának. Úgy vélte: bedőlhet a táboroztatás, de legalábbis nehezebb lesz így majd önkénteseket toborozni. Tóth Béla, a 4000-5000 táborszervezővel együttműködő taborfigyelo.hu vezetője viszont azt mondta: támogatja az erkölcsi bizonyítványt, hiszen gyerekekkel foglalkoznak a táboroztatók.